Brugge (vagyis észak Velencéje)
Szóval ebben a városban 11.22.-én volt a 4.látogatásom és még mindig nem tudom megunni:D
Szerintem ezt a helyet mindenkinek legalább egyszer látni kell az életében, ez lett talán a kedvenc városom ahol voltam. Ami hasznos infó, hogy érdemes hétköznap menni, mert hétvégén naagyon sok turista van és nem lehet elférni.
Brugge 20-25 percre van vonattal Genttől. A Brugge-i állomástól pedig kb 5perc sétára már kezdődik is a varázslat, bár előbb át kell menni egy kétsávos úton (talán emiatt néhány ember elszontyolodhat és úgy érzi elsőre, nem neki való ez, de kitartást:D (ajánlom az In Bruges=Erőszakik című 2008-as filmet:D)
Amikor már átértünk az úton, csodaszép fasorok között elhaladva megérkezünk a Minnewater Parkba, ahol a szerelmesek tava látható a szerelmesek hídjáról…
Aztán még pár lépés és megpillantjuk a macskaköves utcákat, a téglából épült házakat, és a hattyúkat, amik a folyóban és a partján léteznek, és elvileg örökké ott is lesznek:D A hattyúk a város büszkeségei és jelképei. És persze hogyisne tetszenének bárkinek is…:D
Ez a város abban is különleges, hogy nincs olyan utca, akármilyen eldugott helyen is jársz, amit ne akarnál rögtön lefotózni, és ez nem csak a városközpontban van így.
Ez például egy random társasház belső udvara, ahova belestünk, majd egy aranyos bácsi beinvitált minket, hogy nézzük csak meg nyugodtan, szabad:D
Ez egy random ház. Csak úgy. Miért ne:D
A kis házakban családi vállalkozásként működtetett csokiboltok, csipkeboltok, sörboltok, édességboltok, karácsonyi varázslat bolt (ahol kézzel festett fa díszeket és kakukkos órákat árulnak).
Ha megéheztünk az úton (a HA szót azt hiszem ki is törölhetem:D), akkor rengeteg lehetőség van jobbnál-jobb falatok elfogyasztására.
A “Jilles Beer and Burgers”nevű helyen jó alapanyagokból készült hamburger, sültkrumpli és levesek várnak, a Kottee coffee pedig alkalmas egy elegáns, nem túl olcsó, de annál minőségibb és helyi farmeroktól vásárolt alapanyagokból készült brunch elfogyasztására. A hamburgeres hellyel szemben pedig jó sört lehet inni. Bár hol nem:D
Kihagyhatatlan látnivaló még a Sint-Salvatorskathedraal, a Brugge Városi Színház (avagy ahogy a helyiek hívják: Stadsschouwburg (ki találta ezt ki:D)) és az előtte álló Papageno szobor, és a Jan Van Eyck Plein is, ahol a szobor előtti padokról csodálhatjuk a folyót, ezen a kis csendes téren, esetleg egy forró csokival, sörrel vagy éppen az Albert Heijnben vett zsömlével és falafellel:D
A színház és a Papageno szobor
Brugge egyébként az UNESCO Világörökség része, és 2002-ben Európa kulturális fővárosa is volt. Ahogy az angolul magyarázó idegenvezető csoportjához sunyiban csatlakozva hallottam, a város alapszerkezete és házai több száz éve ugyanúgy fennmaradtak.
A főtéren( vagyis a Grote Markt= Piactér) remek alkalom nyílik képet készíteni, mindenki itt szokott vadulni a hangulatos házak, meg a torony előtt, és a lovas kocsik is innen indulnak (ha nem volt már 200% hangulatos a város, a lovas kocsik ezt csak fokozzák).
A Belfort van Brugge, vagyis a harangtorony talán a legjellegzetesebb látnivalója Bruggenek, a csodás kilátáshoz 366 lépcsőfok és keskeny (!!) lépcsőfordulók vezetnek. Ide csak erős idegzetűeknek és 44-es méreten aluliaknak ajánlott felmenni, mivel sokszor a fallal kell egyenlővé válni, hogy átsurranhasson melletted az éppen ellenkező irányba igyekvő ember. A harangok mellett a toronyban egy carillon is lakik, ami délben, 3kor és este 6kor különböző zenéket játszik (pl 3kor a West side storyból egy dalt).
Kilátás a toronyból
A főtér este
A Burg plein, vagyis a Burg tér a 9.században épült, elvileg a legkorábban lakott terület Bruggeben, már a 2-3.században is laktak itt brugge-iek:D
Itt a városházát (Stadhuis) és a Szent-Vér Bazilikát ( Basiliek van het Heilig Bloed) csodálhatjuk meg. A bazilika felső szintjén egy üvegcsében, egy üvegvitrinben, egy egyházi személy által felügyelt ereklye rejtőzik, a legenda szerint a keresztesek hozták ide, és egy Jézus vérével átitatott anyagdarabot tartalmaz. A bazilikának egyébként van egy nagyon bensőséges, különleges hangulata, érdemes egy kicsit leülni, és csendben lenni, főleg hétköznap, amikor nincsenek ezren.
Az ereklyét egyébként meg lehet szemlélni és egy rövid imádságot elmondani felette, vagy megtapogatni, bár néha hosszú sorok állnak előtte.
11.22.-én Marcsival, aki az orvosin csoporttársam ellátogattunk Bruggebe és már a teljes város karácsonyi lázban égett, a főtéren már kész volt a karácsonyi vásár, ahol forralt bort, sört és Bailey’s-es forró csokit is lehetett kapni (mi ezt ittuk).
Brugge karácsonyi hangulatban
Néhol szerintem már túl is vadultak ezzel a karácsonyi díszítéssel, az egész város egy romantikus, kicsit giccses Netflix karácsonyi filmhez volt hasonló ( amikből megjegyzem hogy a “The knight before Christmas” címűt nem ajánlom senkinek:D).Mivel többször is elmentünk Bruggebe, így a városközponttól távolabbi részeit is fel tudtuk fedezni, azokat ahova a turisták kevésbé mennek.
Bruggenek tengerpartja is van, kb 20perc busszal és még 10 perc séta ( de nagyon megéri).
Zeebrugge csodaszéép, kb csak mi voltunk a parton, legalább 1 kilométert kell sétálni mire eléred a tengert, de a part tele van kagylókkal, sőt még rákollót is lehet találni. 5percenként változott az ég, olyan gyorsan fújt a szél, és így sokféle fénnyel, sokféle színnel lehetett képeket készíteni. Olyan nagy a tér, hogy a városból kiszabadulva legszívesebben csak őrült módjára futkározna az ember:D
Hága
Hágába az unokatesóimmal indultunk Flixbusszal reggel 06.15kor, 10.25.én.
A Flixbusról változó tapasztalataim vannak,odafele úton volt a legmodernebb busz, két emeletes
volt mosdó, telefontöltő, hűtő, hátra lehetett dönteni az ülést. Viszont visszafelé, vagy például amikor most decemberben Párizsba utaztam, már nem volt telefontöltő, és elég kevés hely volt.
A hajnali kevés forgalom miatt korábban, 8.30kor érkeztünk meg Hágába, útközben egyébként Rotterdamot is láttuk, és megfogadtam hogy egyszer oda is el fogok menni.
Hágában nagyon tetszett hogy régi épületek is voltak, meg óriási felhőkarcolók is. Olyan magas épületek voltak, amiket még soha nem láttam.
Amikor megérkeztünk, elindultunk a kedvenc boltomba az Albert Heijn-be, hogy vegyünk reggelit meg kávét, a reggelink zsemlékből és felvágottból állt, amit egy olyan téren ettünk meg, ahol I. Vilmos holland király szobra állt
( Vader des Vaderlands:D).
Ezután bementünk az 5 percre lévő Mauritshuis múzeumba, ami azt hiszem, eddig a kedvenc képtáram, amit valaha láttam, két emeleten rengeteg híres, értékes, zseniális és érdekes képpel.
Sok múzeumnál ( khm Louvre) az a baj hogy már a 2. szobára zsong a fejem a sok képtől, és a térképen még mindig van 5 emelet (khm Musee D’Orsay). A Mauritshuis tökéletes volt, könnyen átláthatósága megengedte hogy minden képet részletesen megnézzünk, kis érdekes részleteket keresve, vagy éppen néhol a furcsa babaábrázolásokon nevetve.Itt láthattam az évek óta bakancslistás képet, Vermeer- Leány gyöngy fülbevalóval című képét. A kedvenceim voltak még Rembrandt-Dr. Tulp anatómiája, és Hendrik Avercamp- Ice scene című képe, amin a téli jelenetben jó móka a különböző alakokat nézegetni, ki mit csinál. ( A kedvencünk a földön ülő és csúszó kis bajszos bácsi volt- Ödön)
Vermeer- Leány gyöngy fülbevalóval
Rembrandt- Dr Tulp anatómiája
Hendrik Avercamp- Ice scene ( és Ödön bácsi aki a kép jobb oldalán látható a jegen ülve:D)
Egyébként nemcsak a képek szépek ebben a múzeumban, hanem az egész épület.
Itt még körbejártuk a Binnenhofot, ami a Hofvijver tó mellett található. A holland parlament itt ülésezik, a világ legrégebbi ma is parlamentnek használt épülete, a 13.században építették.
Megnéztük még a Ridderzaalt, (jelentése: Lovagok terme), ami a 13.századbn épült tér fő épülete, itt szokta Hollandia uralkodója a Parlamentet megnyitni a Prinsjesdag(Kis Herceg Napja)-on.
A Hofvijver a körülötte levő épületekkel és fákkal olyan volt mint egy mesebeli hely.
Mivel délután már indult is vissza a busz, itt ennyit tudtunk megnézni, de ez is bőven megért mindenféle buszjegyet meg utazást.
Már kevesebb mint két hetem van hátra itt Gentben, ezért igyekszek minden időt kihasználni, a blogírást szerintem otthon fogom folytatni ( még olyan izgalmas helyekről fogok írni mint: Dinant-Furfooz nemzeti park, Boulogne-Sur Mer és a Nausicaa akvárium Észak-Franciaországban, és persze PÁRIZS:)